Holnap lesz a születésnapom.
Tavaly volt az első, amit nélküle éltem meg.
Csak 9 napot kellett volna várnia.
Nem volt elég az a mérhetetlen fájdalom amit éreztem, még ráadásul a születésnapomon kellett menni a hamvaiért.
Azt hittem megzakkanok.

Egész életemben attól rettegtem, hogy egyszer eljön a nap amikor végleg itt hagy.
És eljött, és az eszemmel el tudom fogadni, de a lelkemmel nem. 
Hiába mondja bárki hogy "ez az élet rendje", meg hogy "annak örülj hogy ilyen szép kort megért", nem tudok én már semminek sem örülni tiszta szívből.
Itt vagyok még, mert odafönt nem döntöttek még másképp.

Tiszta szívből csak akkor fogok igazán örülni, ha ODAFENT találkozunk.


ÁMEN.